A zsidók közel 40 százaléka elhagyná Európát
Erről Jean-Claude Juncker beszélt a január 27-i holokauszt-emléknap alkalmából, és hozzátette azt is, a zsidók félnek gyakorolni a vallásukat Európában.
Erről Jean-Claude Juncker beszélt a január 27-i holokauszt-emléknap alkalmából, és hozzátette azt is, a zsidók félnek gyakorolni a vallásukat Európában.
Sebastian Kurz osztrák kancellár már most kizárta, hogy újratárgyalják a Brexit-megállapodást, az EU-országok vezetői többségében viszont úgy nyilatkoztak, hogy sajnálják, hogy a brit parlament elvetette a megállapodást, de ők felkészültek mindenre.
Kétséges, hogy bármire elég lesz-e a kísérlet.
Noha az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker még pár napja azt mondta, Románia nem alkalmas erre a tisztségre.
Az Európai Bizottság elnöke egy interjúban azt mondta, szerinte a Fidesz politikája már nem egyeztethető össze a kereszténydemokráciával.
A nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár szerint Juncker "isiásza" miatt keveri a műfajokat.
Már nem a britek számítanak az EU fekete bárányának.
Egy szokatlan videó arról, hogyan készülődnek az unió vezetői.
Millimétereket léptek előre a rendezett Brexit felé vezető úton a brüsszeli találkozón. És mindenki fel van készülve a legrosszabbra.
Kellemetlen órák várnak Theresa Mayre a csütörtök délután kezdődő EU-csúcson, mégis barátok között érezheti magát hazájához képest, ahol saját parlamenti frakciója több mint harmada is a vesztét kívánja már. Pedig az uniós vezetők is jószerivel csak a Brexit ügyében képesek egységet mutatni.
Megszületett a megállapodás a Brexit feltételeiről a vasárnapi, rendkívüli EU-csúcson. Ám ez távolról sem jelenti azt, hogy elhárult a rendezetlen Brexit veszélye.
Ez nem jelenti azt, hogy minden kérdést megoldottak volna a felek.
Brüsszelben találkozott Jean-Claude Juncker és Theresa May. A munka folytatódik - közölte az Európai Bizottság egyik szóvivője.
Nagy kérdés, hogy csak jól érezte magát, vagy esetleg Theresa May-t gúnyolta ki.
A külügyminiszter azzal vágott vissza, hogy szerinte Juncker nem igazi kereszténydemokrata.
Az Európai Bizottság elnöke korábban a román egység évfordulója alkalmából tett egy sokaknak nem tetsző kijelentést, a szocialista EP-képviselő ezért szeretné, ha Juncker alaposan beleásná magát a magyar történelembe.
Szijjártó Péter szerint Jean-Claude Juncker alkalmatlan az Európai Bizottság vezetésére, és eddig nem volt képes Európa egységét megtestesíteni. A tárcavezető szerint Európa akkor lesz egységes és erős, ha elfogadjuk, hogy egyes ünnepek valakiknek örömet jelentenek, másoknak fájdalmas pillanatot.